A hazai vasúti árufuvarozóknak mielőbb tudniuk kellene a költségeik és bevételeik tervezése miatt, hogy a következő években milyen támogatásokra számítanak – egyebek mellett erről beszélt a Világgazdaságnak Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója. Az intermodális fuvarozás erősítése a vasútnak, a közútnak, a kormányoknak és a lakosságnak is érdekük. Rendhagyó formájú interjúnkban a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatóját, Németh Rékát is megkérdeztünk, válaszait keretben közöljük.