Skip to content

MÁV-vezetők a GYSEV igazgatóságában

MÁV-vezetők a GYSEV igazgatóságában

január 21, 2025

Közleményben erősítette meg az eredendő államvasút, hogy az újsütetű államvasút igazgatóságának elnökévé nevezték ki Mosóczi Lászlót, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatóját. Megújult a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vezetése, miután január elsejétől az igazgatóság elnöke Mosóczi László (képünkön), a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatója lett. Ugyancsak a GYSEV igazgatósági tagjává választották Hegyi Zsoltot, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, a MÁV-csoport vezetőjét. Hegyi Zsolt a személyi döntésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: „A tény, hogy az idei esztendőtől két, a MÁV-csoporttól érkező szakember is megkezdi a munkát a GYSEV igazgatóságában, hozzájárulhat a két vasúttársaság együttműködésének szorosabbá és hatékonyabbá válásához. Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az igazgatóság elnöke Dr. Mosóczi László lett, aki államtitkárként korábban négy évig az ország közlekedéspolitikájának irányítója is volt, évtizedeken keresztül pedig a nemzeti vasúttársaság meghatározó szakembere és vezetője, aki legutóbb épp a MÁV-csoport vasúti és autóbuszos személyszállító cégeinek az egyesítését hajtotta végre, és akitől én személyesen is rengeteget tanultam.”

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz