Skip to content

KÜLÖNLEGES DÍSZÍTÉSŰ JÁRMŰVEKKEL ÜNNEPEL A GYERMEKVASÚT

KÜLÖNLEGES DÍSZÍTÉSŰ JÁRMŰVEKKEL ÜNNEPEL A GYERMEKVASÚT

december 12, 2023

A tavaly nagy sikerrel debütált fénykocsi mellé idén egy fénymozdony is készült, melyekkel minden nap találkozhatnak az utasok.
Az idén 75 éves budapesti kisvasúton készülnek a közelgő ünnepekre: immár többéves hagyomány, hogy az adventi időszakra, december elejétől a téli szünet végéig karácsonyi díszbe öltözött kocsik is közlekednek. Idén a hagyományos, mindennapi forgalomban megszokott tipikus, középfeljárós gyermekvasúti „téli” kocsik közül is háromnak ünnepi hangulatúvá varázsolták az utasterét, de minden üzemnap különlegesebb járművek is forgalomba állnak ebben az időszakban. Az egyik „debreceni” kocsi a tavalyi nagy siker után idén is fénykocsiként fut a síneken, de most egy Mk45-ös dízelmozdony is társul hozzá fénymozdonyként

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz