Skip to content

InterCity motorvonatokkal bővítheti járműparkját a GYSEV

InterCity motorvonatokkal bővítheti járműparkját a GYSEV

november 7, 2022

InterCity motorvonatok beszerzésére írt ki feltételes közbeszerzési eljárást a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt., amelyben kilenc IC-motorvonat megvásárlása szerepel, és opcionálisan további négy jármű beszerzése is lehetséges – tudatta a vasúttársaság. A közlemény szerint a kilenc jármű biztosítja, hogy a nemzetközi InterCity-k kivételével az összes Sopron és Budapest, illetve Szombathely és Budapest között közlekedő InterCity járaton modern, villamos motorvonatok szállíthassák az utazókat, így jelentősen javulhat a távolsági vasúti közlekedés színvonala ezeken a vonalakon.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz