Skip to content

IDÉN IS LESZ POZSONY−SPLIT KÖZVETLEN JÁRAT MÁJUSTÓL OKTÓBERIG

IDÉN IS LESZ POZSONY−SPLIT KÖZVETLEN JÁRAT MÁJUSTÓL OKTÓBERIG

január 30, 2023

A ZSSK autó- és motorkerékpár szállítást is kínál, a menetidő rövidül a horvát határon megszűnt ellenőrzéseknek hála. A ZSSK szlovák vasúttársaság az ÖBB osztrák vasúttársasággal közösen tervezi a 2023-as tágabb nyári szezonban közlekedtetni a Pozsony és Split közötti közvetlen járatot. Január 25-étől már meg is vásárolhatók a menetjegyek a vonatra. A járat 2023. május 3-ától október 7-éig közlekedik heti három alkalommal, Pozsonyból minden szerdán, pénteken és vasárnap. A vonat 15:53-kor indul a pozsonyi főpályaudvarról, másnap reggel 8 óra 10 perckor érkezik Splitbe, ellenkező irányban pedig Splitből 17 óra 20 perckor indul, majd másnap délelőtt 11 óra 43 perckor érkezik meg Pozsonyba.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz