Skip to content

VÉT 2022.09.29.

VÉT  2022.09.29.

VÉT 2022.09.29.

2022.09.29-én újra VÉT ülést tartott a MÁV Zrt. A  négy  ksz kötésre jogosult szakszervezet részvételével lezajlott ülésen a most nagyon is aktuális kérdések kerültek napirendre.
  1. A bérkérdés, mint mindig az elsők között volt, egyelőre a bérfejlesztés kérdése várat magára. A szakszervezettek folyamatosan jelzik ezzel kapcsolatos igényeiket, melyet a munkáltató is lát, de minisztériumi jóváhagyás nélkül érdemi tárgyalás, és így megállapodás nem képzelhető el. Jelenleg az illetékes minisztériumokban a tárgyalásért felelős személyek kijelölése folyik. Természetesen szakszervezetek bármikor készen állnak a tárgyalásra.
  2. A „18 fokos” munkahelyi hőmérséklet témakör szinte kimeríthetetlennek tűnt. Az a véleményözön, amely rázúdult a szakszervezetek részéről a vezetésre mindenképpen mutatta az ügy prioritását, és fontosságát.
– Tekintve, hogy egy új helyzetről van szó, így a munkáltató sem tudott még pontos, mindenre kiterjedő válaszokat adni. A napokban folytatódik az intenzív tárgyalás operatív csoport létrehozásával szakszervezetek bevonásával annak érdekében, hogy remélhetőleg még a tél beállta előtt rendezni lehet a kérdést. Addig is kértük, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően, nem túlzóan és vegzáló módon kellene betartatni a szabályt. Jeleztük, hogy főleg a fordulószolgálat esetében, és a vállalt készenlétek alkalmával lesz szinte lehetetlen a szabály (maximum 18 fok) szerint munkát végezni. Valószínűleg a nem megfelelő hőmérsékletben végzett munka megnövekedett számú keresőképtelen állapotához fog vezetni a munkavállalók körében.
  1. A bértömeggazdálkodás eddigi tapasztalatairól is folyt eszmecsere..
  2. Az oktatás területén folyamatosan meglévő probléma a munkakörhöz kapcsolt túlzó tananyag, - mely a munkáltató által is észlelt, - a lényeges változtatásra egyre hamarabb szükség lenne a versenyképesség megőrzése miatt is. A 19/2011 NFM képzési rendeletben előírt tudásanyag szűkítése már elkerülhetetlen. Jó hír számunkra, hogy a BGOK-ban a tananyag felülvizsgálata jelenleg is folyik, elektronikus tananyag készül, amelynek tesztelésére néhány tíz fő részvételével pilot projekt keretében kerül sor.
Tekintettel arra, hogy sok a probléma, amelyeket nem sikerült még megnyugtató módon lezárni, illetve arra, hogy a KSZ módosítása nem is került terítékre, a felek a tárgyalást záros határidőn belül folytatni fogják.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz