Skip to content

Ülésezni fog a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács

Ülésezni fog a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács

MÁV Zrt. hírlevélben közzétette a munkavállalók számára az aktuális híreket, de mivel sokan nem rendelkeztek hivatalos e-mail címmel és így nem tudtok hozzáférni a közölt információhoz, ezért ezúton is eljuttatjuk számotokra.
Mivel az elmúlt időszakban több, a foglalkoztatás körülményeit befolyásoló kormányzati döntés született, vagy áll előkészítés alatt, ezért a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az Érdekegyeztető Tanács összehívását kezdeményezte, amely során egyeztetést kíván folytatni az érintett szakszervezetekkel az egyes kormányzati döntések MÁV-Volán-csoportot érintő hatásairól, és a társaság intézkedéseiről.

Ennek érdekében a jövő hét folyamán létrejön a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács – amelyet a szakszervezeti vezetők előzetesen támogattak –, az ezt követően megrendezett ülésen pedig az alábbi napirendi pontokat vitatják majd meg:
· a Kormány 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelete a munkahelyek koronavírus
elleni védelméről – azaz a kötelező védőoltás kérdésköre,
·  minimálbér, garantált bérminimum mértéke,
·  az új 3 éves bérmegállapodás végrehajtásával kapcsolatos kérdések.

A MÁV-Volán-csoport vezetése minden esetben a munkavállalók és az utazóközönség biztonságát és érdekeit szem előtt tartva, ugyanakkor a kollektív szerződést kötő szakszervezetekkel megállapodva kíván eljárni a munkavállalókat széles körben érintő és a
közöttük nagy érdeklődésre számot tartó kérdésekben.

Az ülés időpontja is ismert már: 2021.11.05.
A tárgyalások befejezéséig változatlanul marad a szabályozás.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden tagtársunknak!