
Vasutasnapon a Vasúttörténeti Parkban.
A 74. Vasutasnapi megemlékezést július 13-án tartottuk a Vasúttörténeti Parkban. A PVDSz sátor az idén már második alkalommal minden odalátogatót örömmel fogadott egy tányér lecsóval, mely ott rotyogott egy kondérban, és egy jéghideg szabadon választott ittalal. A vendéegeink a csaknem 37 fokos hőségben is nagy számban látogattak a rendezvényre.
A hivatalos Tisztavató és Kitüntetésátadó Ünnepségen szakszervezetünk a többi 4 szakszervezettel együtt nem vett részt, az érdekképviseletek az eseményről való távolmaradásukkal tüntettek, erről közösen levélben tájékoztatták a MÁV Zrt. elnökét és vezérigazgatóját, valamint a tulajdonost is. A szakszervezetek levelét itt olvashatod.