Skip to content

Három külföldi kegyhelyre indít idén különvonatokat a MÁV

Három külföldi kegyhelyre indít idén különvonatokat a MÁV

január 24, 2022

Idén újra indít zarándokvonatokat a MÁV a Misszió Tours Utazási Irodával közösen: júniusban az erdélyi Csíksomlyóba és a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, szeptemberben pedig a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a vasúttársaság a Misszió Tours Utazási Irodával közösen az elmúlt tíz évben több mint húszezer zarándokot utaztatott. Kitért arra is, hogy a zarándokvonatokon speciális igényeket is ki kell elégíteniük, mint például a vonatrádió vagy a külön fülke biztosítása istentiszteleti alkalmakra.

Turizmusonline

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz