Skip to content

Figyelem! A MÁV fontos információkat közölt az utasokkal

Figyelem! A MÁV fontos információkat közölt az utasokkal

január 8, 2024

Tavaly több mint 2,3 millió utazás volt a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain-járatokon – közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
Azt írták, hogy a járatok csúcsidőben húszpercenként közlekednek, és az elmúlt két évben több mint 1,7 millió kilométert tettek meg. Tavaly 467 ezer menetjegyet váltottak a járatokra és csaknem 13 ezer bérletet vásároltak májusig az utasok. Úgy folytatták, hogy a vasútvillamoson az országbérlettel és a Csongrád-Csanád vármegyei bérlettel is lehet utazni, utóbbiból 2023-ban a MÁV–Volán-csoport 120 981-et értékesített, ebből 52 688 kedvezményes árú volt.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz