Skip to content

Bejött Lázár terve, 62 százalékkal többen vonatoznak, mint tavaly – miközben a MÁV-ot épp kivégzi a kánikula és a lemondott járműbeszerzések

Bejött Lázár terve, 62 százalékkal többen vonatoznak, mint tavaly – miközben a MÁV-ot épp kivégzi a kánikula és a lemondott járműbeszerzések

július 23, 2024

Az olcsó ország- és vármegyebérletek, valamint a drága egynapos autópálya-matricák eredményesen hajtották az embereket a vasút felé, de közben a kormány sorra visszakozik az új szerelvények vásárlásától. Látványosan a vasút felé tereli az embereket a kormány, például az olcsó vármegye- és országbérletekkel, illetve azzal, hogy az unió által szabott legfelső határon állapította meg az egynapos autópálya-matrica árát. Ennek meg is lett az eredménye, a MÁV közlése szerint idén júniusban 62 százalékkal több utazás történt a vasúton, mint egy évvel korábban.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz