Skip to content

Bejelentette a MÁV: hozzáfognak a legfontosabb magyar vasútvonal felújításához, változik a menetrend

Bejelentette a MÁV: hozzáfognak a legfontosabb magyar vasútvonal felújításához, változik a menetrend

szeptember 2, 2023

A MÁV közleménye szerint szakemberei csütörtökön helyszíni bejárást tartottak az 1-es vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, hogy előkészítsék a leromlott állapotú szakasz felújítását.
Az ügy előzménye, hogy 140 km/óráról 100 km/órára kellett csökkenteni ezen a szakaszon a vonatok sebességét, mivel annyira rossz a pálya állapota. A Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonal a Bécsbe és a nyugatra vezető fő vasútvonal, ezért a probléma a nemzetközi vonatközlekedésre is kihat.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán azt mondta, haváriahelyzet van, ahol az emberek biztonsága legfontosabb. A MÁV vezetését ezért felszólította, hogy csinálják meg, amire utasította őket, és „garantálják az emberek biztonságát”.

Tisztelt Biztosítottak!

 

Az Union Biztosító és a szakszervezetünk között fennálló szerződés évfordulója előtt a Biztosító levélben kereste meg a PVDSz-t, hogy a magas kárhányadra tekintettel 20 %-al kívánja megemelni a biztosítási díjakat.

Hosszas tárgyalási folyamat után el tudtuk érni, hogy az emelés mértéke csupán 10 % legyen és 2026-ban ne legyen újabb emelés.


A díjak az alábbiak szerint módosulnak:
                 Jelenleg:        Új összeg:
A csoport 1000 Ft.      1100 Ft.
B csoport 1400 Ft.      1540 Ft.
C csoport  2000 Ft.      2200 Ft.
A szolgáltatási összegek nem változtak.


Az emelt díjat először 2025. március hónapban vonjuk le a bankszámlaszámokról.
Amennyiben Ön a levonásnál limitet állított be, kérjük ellenőrizze az összegét annak
érdekében, hogy a levonás a jövőben is zavartalanul megtörténhessen. Ajánlott a választott díj legalább háromszorosának a rögzítése.

a PVDSz